ok

ok

Magunkról

 

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat gyökerei 1988-ig, a berlini falig és a csegődi árvaházba nyúlnak vissza...

Hannoverben éltem, és az ottani, valamint magyarországi barátaimmal, ismerőseimmel segítettünk az NDK menekülteknek, akik Magyarországon keresztül akartak Nyugat-Németországba disszidálni. Később segélyeket vittünk a forradalom utáni Romániába.

Így jutottam el 1989 karácsonyán a csegődi árvaházba. Döbbenten néztem az éhségtől, hidegtől és embertelenségtől haldokló gyermekeket. Senki sem mehet el tétlenül gyermekek nyomora és betegsége mellett. Csegődön segíteni akartam, és a munkában társakra leltem. Így alakult meg először Hannoverben a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat, majd 1990 májusában a szervezet magyar, 1991-ben pedig romániai egyesülete.

Összefogással segíteni lehet a bajbajutottakon: a csegődi szörnyűséges állapotok képeit és híreit világgá röpítette a média, és megkezdődött Kelet-Európa addigi történelmének legnagyobb nemzetközi segélyakciója.

Szervezetünk ismert lett, és ezzel egy időben kérelmek ezrei érkeztek az irodánkba. Elhatároztuk, hogy nem hagyjuk abba, amit elkezdtünk. Kidolgoztuk programjainkat, melyeket sajnálatos módon az élet tölt meg csordultig tartalommal.  Tagságunk, önkéntes segítőink száma egyre nő, ki-ki tagdíjjal, adományokkal, szakértelemmel vagy éppen fizikai munkával támogat minket, illetve rajtunk keresztül a rászoruló gyermekeket. Az egyesületek elnöksége és felügyelő bizottsága társadalmi munkában végzi feladatát. Ügyelünk arra, hogy a Szolgálat politikai, vallási és nemzetiségi kérdésekben semleges és független legyen.

Szolgálatunk 12 program keretén belül nyújt konkrét segítséget a hozzáfordulóknak.

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat célja a fizikailag, értelmileg sérült, az árva és szociálisan hátrányos helyzetű gyermekek felkarolása, életkörülményeik javítása, gyermekintézmények segítése.

Kérjük, segítsen Ön is!

Edvi Péter
alapító elnök

Nyomtatás
Segítsünk együtt!
Számlaszám: 11794008-20022002
Egyszerűsített számlaszámaink:
(személyes befizetés esetén)
OTP 500, MKB 500, Erste 500
A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesületének adószáma: 19622158-1-42
http://gyermekjogok.obh.hu/

Portál rendszer: ponte.hu