A „Rally for Heroes” elnevezésű rendezvény három brit katona által szervezett, kétévente megrendezett jótékonysági rali, melynek során 60 luxus, illetve oldtimer autóból álló konvoj halad keresztül Európa több országán keresztül. A jótékonysági rendezvény célja brit katonahősök családjainak segítése. A szervezők hitvallása szerint minden 5 megtett mérföld egy-egy olyan katonahős életét jelképezi, aki az afganisztáni háború kezdete óta harcban esett el. A Rally for Heroes résztvevői 2010 óta róják az utakat, több mint 18 000 mérföldet megtettek már. Az idei körút volt az utolsó ilyen felvonulás. (https://www.rallyforheroes.com)

2022. augusztus 13-án délután Budapestre ért a különleges konvoj. A járművek a Hősök terén sorakoztak fel, ahol az érdeklődők közelről megnézhették őket, fotózkodtak mellettük, vagy akár bele is ülhettek a csodaautókba.

rallyforheroes_5

A rendezvény során a szervezők magyarországi rászoruló gyerekeket is támogattak, az „operation shoe-box” (cipősdoboz hadművelet) keretein belül.

A 85 darab cipősdobozba változatos ajándékok kerültek, külön lányoknak és fiúknak, ezen belül is korosztályspecifikusan. A csomagokat a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat juttatja el olyan hátrányos helyzetű gyerekekhez, akik sajnos csak ritkán kaphatnak ajándékot, játékot, iskolai felszerelést.

rallyforheroes_6

Az izgalmas és látványos eseményen a Gyermekmentő Szolgálat nevében Edvi Péter, a szervezet alapító elnöke vette át az adományt a szervezőktől.